Hogyan kezdődött
Kedves fotósok!
Nemsokára 5 éve lesz,hogy életemben először dslr fényképezőgépet fogtam a kezembe és manuális módban elkezdtem fotózni vele. Valahogy az oktatás már a legelejétől kezdve rám talált, hiszen már az első perctől kezdve nagyon szívesen segítettem bárkinek aki szerette volna. Persze ahhoz, hogy kellőképpen tudjam segíteni mások munkáját nekem is nagyon sokat kellett tanulnom, hogy hogyan is tudok a leghatékonyabban segíteni. Már a legelejétől kezdve tudtam,hogy babák és kismamák fotózásával szeretnék foglalkozni. Valahogy már az első pillanattól éreztem, hogy imádom! A babák illata, a kismamák boldogsága és még sorolhatnám. Annyira sok örömet tudnak nekünk is okozni az édes kis apróságok, hogy azt el sem lehet mondani! Alázattal, áhítattal és nagyon sok kitartó munkával jutottam el oda, ahol most tartok. Életem első oktatása mint sok más fotósnak Nagy Hajninál volt. A kismama fotózás alapjait mutatta meg az ő szemén keresztül. Ő adta meg számomra a kismama fotózás alapjait. Mint sokak én sem tehettem meg sajnos, hogy több és átfogóbb oktatásra járjak vagy profi gépet és objektíveket vegyek az elején. Így hát magamtól kezdtem el tanulni. Rengeteg energiát fektettem bele a fejlődésbe és hát ebben a szakmában mindig van mit tanulnunk! Sok évi munka után ma már lehet olyan felszerelésem amire mindig is vágytam, szép kellékeim. 2017-ben pedig Natalie Leech kitűnő fotós workshopjára is eljutottam, ez volt életem első újszülött workshopja! Még ennek az évnek az elején belekóstoltam egy kicsit a glamour fotózásba Laufer Erzsébet jóvoltából, bár ez nem a profilom része, mégis nagyon hasznosnak tartottam. Benneteket is biztatlak, hogy kóstoljatok bele több mindenbe is, hogy rátaláljatok arra, ami igazán passzol hozzátok!
Igyekszem mindig minél több féle workshopot és minél változatosabb oktatási anyagot kitalálni, hogy mindenki megtalálhassa a számára legmegfelelőbbet. Nagyon szívesen segítek nektek, őszintén szeretek tanítani! Szeretném minden tudásomat átadni nektek és nem titkolok semmit!
Nagyon sok időt és energiát lehet megspórolni egy-egy oktatással, hiszen amit én évek alatt próbálgattam, dolgoztam, kitaláltam, elmondom nektek pár nap alatt. Mindazonáltal meg kell jegyeznem, hogy ahhoz, hogy a munkátok fejlődjön nagyon sokat kell gyakorolnotok! Én megadom a tudást nektek, de a ti kezetekben van a döntés hogyan használjátok ezt! Nagyon fontosnak tartom és nagyon sokszor hangsúlyozom, hogy nagyon kitartónak kell lenni. Sokak akik nem ismerik a munkánkat azt mondják, hogy mi „csak kattintgatunk”. Nincsenek tisztában azzal, hogy mennyi energia, tanulás, alázat van ennek a hátterében.
Mindenkit csak biztatni tudok, hogy ha eléggé hisztek az álmaitokban és kitartóan dolgoztok érte el is fogjátok érni azt!
