2019 Március – Újszülött workshop
Egy igazán szuper nap áll mögöttünk! Az 1 napos átfogó újszülött workshop mindig nagy kihívás számomra. Reggel 8-tól este 8-ig csak tanulunk és fotózunk folyamatosan. Mindent átveszünk ami az újszülött fotózáshoz szükséges. Annyira hálás vagyok, hogy szinte kivétel nélkül csak aranyos lányok jönnek hozzám tanulni és igazán türelmes, kedves szülőkkel ismerkedhetek meg. Nagyon jó csapat volt a mostani ismét. Jókat nevettünk, a szünetekben kellemesen csacsogtunk és rengeteget tanultunk. Sok-sok szuper kép készült, amik között számomra is sok kedvenc született.
Reggel friss péksütemények, forró kávé és tea mellett tartottunk pár perc ismerkedést és már kezdtük is a tanulást. Első körben fények használatával, kellékekkel stb, azaz elméleti oktatással kezdtünk.
Első pici modellünk, Hella Flóra anyukája fotós, akit régebben tanítottam is, sőt kismamaként is járt nálam. Annyira kedves volt, hogy teljesen megbízott bennem és bár nem tudta a teljes tervem részleteit mindenben nagyon közreműködő volt. Már reggel sminkkel kezdett, amit Angi (Angelle Makeup) a stúdióban készített el neki, addig mi Hellát fotózhattuk. Hella igazi „fotós anyuka babája” volt 😀 mindenben közreműködő volt, bármilyen pózt szerettek volna a lányok tanulni mindenben partner volt. Anya jól felkészítette mi is lesz a dolga 😀
A anya-lánya fotókhoz a Lizz Made Boutique (vagyis anyukám) készítette el a megálmodott ruhát. A fejemben elképzeltem a háttér színét, a sminket, anyát a babával, a ruhát, de hogy ez élőben is ennyire szép lesz azt nem is álmodtam. Annyira tökéletesek voltak így együtt <3 Igazi álomképek születtek.

Egy gyors finom ebéd után következett Vencel baba. Amint megláttuk az édes kis pasit a lányokkal, egyből elolvadtunk tőle. Az a haj és azok a pillák, nah meg a cuki kis szájacskája <3 Gyönyörű fotókkal ajándékozott meg ő is minket és a szüleivel családi fotókat és készítettünk.
A nap végét photoshoppal zártuk és kellőképpen elfáradtunk.

Igazán élménydús volt és nagyon remélem minden tanuló legalább ugyanannyira jól érezte magát mint én! Mert hát ezért is fotózunk, mert élvezzük minden pillanatát és boldoggá tesz minket a munkánk! <3
A werk fotókat köszönöm Gunics Bettinának és Raboczki Renátának!