Babafotózás

Gyermekeink érkezése  a legnagyobb és legjobb dolog az életünkben! Olyan gyorsan megnőnek és az első egy évben hihetetlen sokat változnak. Hónapról hónapra, sőt napról napra. Egyre ügyesebbek, érdeklődőbbek, okosabbak és egyre vidámabbak.  Én szeretném ezeket a pillanatokat megörökíteni a számotokra!

Mikor érdemes babakorban fotózni?

Újszülött fotók után legközelebb 4 hónapos kort ajánlom legkorábban. Ilyenkor már a babák szépen emelik a fejüket, nézelődnek, nagyokat kacagnak. Ettől a kortól kezdve lehet változatos képeket készíteni róluk.

Következő időszak amikor már ültetni lehet őket. Eltelik pár hónap és már sokkal figyelmesebbek lesznek a külső ingerekre. Onnantól, hogy megtámasztva ügyesen tudnak ülni, sokkal jobban lehet őket fotózni és nem fáradnak el annyira hamar. Az előzőektől még változatosabb, több képből álló sorozatot lehet készíteni velük.

Ezután, ha már önállóan ülnek egy újabb fejezet kezdődik. Kúsznak, másznak és megnehezítik a dolgunkat is, de ettől szép ez a munka. Jönnek mennek a stúdióban, csak győzzük utolérni őket, pláne azokat a piciket, akik már el is indultak.

Többször előfordult már, hogy annyira szerencsés voltam, hogy szinte az első lépéseket fotózhattam, mert alig pár napja indult el a kicsi.

Ebben a korban már annyira kis önállóak lesznek, mintha nem is ugyanaz a baba lenne, aki pár hónapja született. Az első egy évben véleményen szerint érdemes többször is fotóztatni, hiszen ekkora változáson ennyi idő alatt már soha többet nem fog átmenni gyermekünk.

Családi képek

Ne feledkezzünk meg a családi fotókról sem. Érdemes a babafotók mellé néhány családi fotóval is készülni, hiszen mind nekünk, mind gyermekeinknek jó érzés lesz az idő múltával visszanézni milyenek is voltunk.

Nagyon szeretem a családi fotókat apával-anyával, nagy testvérrel közös pillanatokat. Ezért nálam minden csomag alapból tartalmazza ezeket is és nincs mennyiségi korlátozás egy csomag képszámain belül. A darabszámom belül annyit választasz amennyit szeretnél. Nincsenek korlátozások erre vonatkozóan.

Ha szeretnéd felár ellenében sminket és frizurát is készítünk neked. Miközben készül a sminked, addig én apával fotózom a picit. Mivel házhoz jön hozzám a sminkes, így kényelmes neked is és közben a képekkel is tudunk haladni.

Kellékek, avagy mivel készüljek a fotózásra?

Nagyon sok kellékkel rendelkezem, amelyek közül bátran választhatsz bármit. Hazai és külföldi szakemberek által készített exkluzív kisruhák, sapkák, fejpántok, dézsák stb., amelyek kifejezetten fotózás céljára használhatóak. Ezek korlátlan mennyiségben a rendelkezésedre állnak. Nincs meghatározva hány szettet szeretnél használni vagy hány hátteret. A képeimen látható eszközök, mind az én tulajdonomban vannak, tehát a babának nem lesz szüksége semmire, kivéve ha te szeretnél egy kisnadrágot, kisruhát magaddal hozni.

A családi fotókhoz viszont saját ruhákat szoktak hozni a szülők. Anya számára van jó pár kismama fotózáskor is használt ruhám, de a szokásos farmer-póló szettet mindenki szeretni szokta. Ha van nagyobb gyerek is a családban, akkor az ő számára is készülni kell ruhával.

Ha kültéren szeretnétek a fotózást, oda színekben már változatosabban lehet készülni. Már nemcsak a stúdiós famer-póló szett. Sokkal szebben mutatnak a változatos, de mégis összhangban lévő színek egymás mellett pl. földszínek, okker, mustár rozsda, bézs, bordó, barna, de lehet élénkebb színek is, mint pl. a piros, de ezekről külön privátban egyeztessünk majd a fotózás előtt.

 

Hogyan zajlik egy fotózás? Időben mennyit vesz igénybe?

Ami a legfontosabb minden baba fotózáskor, hogy alkalmazkodjunk a kicsi napirendjéhez. Fontos, hogy ne legyen fáradt és alvás után legyünk. Éppen ezért én egy napra, csak egy fotózást vállalok, hogy teljes mértékben tudjak hozzátok alkalmazkodni. Ha nálam készülnek a fotók a stúdióban, akkor akár aznap is tudunk pontosítani időpontban. Itt arra gondolok, hogy pl. megbeszéljük hogy 10 és 12 óra között kezdünk valahogy, attól függően hogy alakul az alvásidő aznap, tehát nem kell 10:00-ra itt lennetek.

Időben változó meddig tart. Általában 1-2 óra hossza alatt végzünk, de ha éppen fáradt a pici vagy fogzik, akkor ebből ki szoktunk csúszni. A lényeg az, hogy bármeddig is tart, kivárjuk, hogy jó kedve legyen, hogy a megálmodott képek elkészüljenek.

 

 

 

Fotózási helyszínek: saját stúdió, kültér, bérelhető enteriőr stúdiók

Többféle helyszín közül tudsz választani elképzelésednek megfelelően.

Budapesten nagyon sokféle enteriőr stúdió található, ahol berendezett szobák, kanapék, ágyak, ablakok és sokféle bútorral feldíszített termek találhatóak. Előnyük, ha nagyobb gyerekek is vannak, akkor ők tudnak szaladgálni ide-oda a stúdióban nem kell egy háttér előtt megállniuk. Hátránya, hogy plusz bérleti díjat kell fizetni és időben korlátozva vagyunk, a bérleti időnek megfelelően. Ám ha gyorsan és rugalmasan haladunk ez nem szokott problémát okozni. Abban az esetben ha ez a megoldás érdekes keress meg privátban és átküldöm neked a választható helyek listáját.

Kültér: szabadban fotózni a legjobb időszak naplementekor van. Így ha ezt a megoldást szeretnéd, számolni kell a gyermek alvásidejével is. Budapesten és környékén sok szép erdő, kilátó és hasonló helyszín van, amelyek közül választani tudunk. A szabadban  a gyerekek szintén tudnak oldottabban szaladgálni, de időben is itt be vagyunk korlátozva mivel a fények, csak 1 (max. 2) órán át alkalmasak a fotózásra.

Saját stúdióm: többféle vászon és papír háttér és kétféle fapadló közül lehet választani. (Bútorok, ágyak, enteriőr stb. nincs.) Itt időben nem vagyunk korlátozva, sem mennyiségben, sem a fények használata miatt. Mivel lámpákkal fotózok a fényviszonyok bármilyen időszakban tökéletesek. A gyerekeknek játszószoba van, te pedig ruhák közül is annyit próbálsz fel amennyit csak szeretnél. Bérleti díj nincs.

Smink és frizura

Nagyon fontosnak tartom a képeken, hogy megfelelő sminked legyen. Egy tökéletes smink már az első perctől olyan önbizalmat ad, amitől igazán szépnek és nőnek érzed magad. Ezt viszont megfelelő szakemberre kell bízni. Ha van olyan sminkes akinél már többször jártál és bízol benne, akkor vele mindenképpen egyeztess. Fontos, hogy tudja hogy fotózásra jössz, mert ilyenkor a szokásosnál eltérően kell elkészíteni, mivel a képeken másképpen mutat minden. Ha nincsen, akkor nekem vannak sminkesek akikkel együtt dolgozok. Igazán kitűnő szakemberek, akiknek az a fő profiljuk, hogy fotósoknak dolgoznak, így igazán jó kezekben leszel. Előnye az, hogy ha szeretnéd eljönnek hozzám a stúdióba, így kényelmesebb számodra.

Játszósarok a stúdióban

Kialakítottam egy játszószobát, ami kisebbeknek és nagyobbaknak is tökéletes és minimum 2-4 órát eljátszanak a gyerekek. Mivel ez nem csak egy sarok, hanem sok és változatos játékkal van tele, így leköti őket órákra is.  A nagyobbaknak pedig bevethetjük a tv-t is. Ez a szoba nemcsak a gyerekeknek tökéletes, hanem apukák is nagyon jól elvannak itt, amíg  pl. neked készül a sminked 🙂  Ebben a szobában nem fotózok, így itt tényleg komfortosan érezhetik magukat és te is nyugodt leszel.

Mi van ha lebetegszik valaki?

Mivel egy kisbaba egészsége még nagyon törékeny, ezért a kellékek higiéniájára és saját egészségemre nagy gondot fordítok. Amennyiben nem érzem magam tökéletesen egészségesnek rögtön tudatom veletek és a fotózást ennek függvényében áttesszük egy másik időpontra.

Képek átadása hogyan zajlik?

Az elkészített képekből (80-120 db.) te magad választhatod ki, hogy melyeket retusáljam. Egy oldalra fogom feltenni őket, ahonnan letölteni nem lehet, de be tudod jelölni melyik képeket szeretnéd. Csak tökéletesen utómunkázott portréretussal ellátott fotókat adok át,  nyers képeket nem áll módomban rendelkezésre bocsátani. Digitálisan email-ben fogom nektek elküldeni a már kész retusált fotókat. A retusált képeket a kiválasztástól számítva 2-4 héten belül kapjátok meg.

Alap csomag

  • 90.000 Ft 13 db retusált kép, amelyekből 6-7 db-ot fekete fehér változatban is elkészítek.
  • A csomag tartalmazza a testvér és családi fotókat.
  • Minden képet igényesen retusálva készítek el.
  • Minden további kép 5500 Ft/db áron kérhető.
  • Opcionálisan kérhető professzionális smink + frizura készítése felár ellenében.

Prémium csomag

  • 130.000 Ft 23 db retusált kép, amelyekből 8-10 db-ot fekete fehér változatban is elkészítek.
  • A csomag tartalmazza a testvér és családi fotókat.
  • Minden képet igényesen retusálva készítek el.
  • Minden további kép 5500 Ft/db áron kérhető.
  • Opcionálisan kérhető professzionális smink + frizura készítése felár ellenében.